Október 17-én ismét megtelt a Dankó Pista Művelődési Ház. Ezúttal a szatymazi Nyugdíjas Egyesület hívta meg partneregyesületeit az Idősek Világnapja alkalmából.
A műsort a legkisebbek nyitották meg. A Barackvirág óvoda Nyuszi csoportja Kopasz Gyöngyi és Ale-Szilágyi Anett óvónénik vezetésével lépett színpadra. Utánuk a Szent István Katolikus Általános Iskola táncosai következtek, akik fergeteges műsorukkal hozták el a fiatalság vidámságát.

Velünk ünnepelt Kakas Béla alpolgármester, Feketéné Bárkányi Ilona, a faluház igazgatónője, valamint Szalai Antal, az Életet az Éveknek Csongrád megyei egyesületének elnöke és kedves párja.
Örömmel fogadtuk a környékbeli nyugdíjas közösségeket is:
a petőfitelepi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesületét Virágh Istvánné vezetésével,
a Sándorfalvi Őszikék Nyugdíjas Egyesületet Szabó Gyöngyi vezetésével,
az Ópusztaszerről érkezett egyesület tagjait Zsemberi Mihályné Erzsikével,
és természetesen a Szatymazi Nyugdíjasok Egyesületének minden tagját.
Dohány Tamásné ünnepi köszöntőjében kedves humorral azt mondta, ő talán a „legfiatalabb szépkorú”, és ezt a köszöntést most mindannyiunknak szánja, magát is beleértve.
Kiemelte, hogy az idősebb generáció élettapasztalata, szeretete és kitartása olyan érték, amelyből mindannyian erőt meríthetünk. Mosolyt, örömteli találkozásokat, meghitt pillanatokat, jó egészséget és lelki békét kívánt mindenkinek, köszöntőjét pedig egy verssel zárta. Utána Kakas Béla alpolgármester és Szalai Antal is köszöntötte az ünnepelteket.
A műsor ezután is sok szépet tartogatott. Hegedűsné Kovács Zsuzsa zongorán játszott, Kopasz Gyöngyi énekelt, a zene meghitt hangulatot teremtett a teremben. Kenezné Marika verssel ajándékozta meg a közönséget. Aztán „megérkezett” hozzánk Terka néni is, akinek vicces dumaszínháza, vagy inkább pletykaszínháza, alaposan megnevettette a termet. Szabó Gyöngyi szavalata után a Ficánkák táncsoport vidám műsora zárta a színpadi műsort.
Ebéd előtt még két különleges köszöntés is jutott.
Virággal és szeretettel köszöntöttük egyesületünk legidősebb női és férfi tagját, Rácz Istvánnét, Marikát és Rácz Istvánt, akik a mai egyesület alapítói közé is tartoznak.
Végül meglepetés is várt valakire: születésnapja alkalmából felköszöntöttük Virágh Istvánnét, akinek ezúton is nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Köszönjük minden fellépőnek, felkészítő pedagógusnak, vendégnek és szervezőnek, hogy ilyen szép délutánt tölthettünk együtt. Kívánjuk, hogy az előttünk álló évek is szeretetben, egészségben és sok-sok közös mosolyban teljenek. Jövőre újra találkozunk!